Daisypath - Personal pictureDaisypath Vacation tickers
Angel
Nos, megújult a kinézet, bár ezt nem mindenki tudhatja. Aki mondjuk nem ismerte korábban ezt a blogot, annak aztán az egész egészen új. :) Lényeg a lényeg, most már véglegesen ideköltöztem. És aktívabb is leszek, mindez pedig köszönhető annak, hogy...

Csütörtökön elmentem ismét felvételizni. Színház és Filmművészeti Egyetem. Itt még nem voltam. Fele annyian voltunk, mint akikre számoltak, szóval viszonylag gyorsan ment. Jó volt, kedvesek voltak, de sajnos nem sikerült... viszont elgurult a gyógyszer, de nagyon messzire. Nem tudom, megtalálom e még... :) Ami azt illeti, eldöntöttem, hogy most már nincs több sz*rakodás, és tényleg rá fogok nagyon feküdni erre a dologra. HÖK elnökségi tag akartam lenni előtte jövőre, de nem. Az a pénz nem éri meg nekem azt, hogy ne legyen mellette életem. Idén is elég durva volt a helyzet, és nehezen viseltem, nagyon. Csak most, az elnökség vége felé jöttem rá, mi mindent feláldoztam. Szóval fordulópont. Lassítás, és másra koncentrálás - magamra. Rég volt ilyen, de kell, mert úgy érzem, hogy visszatértem arra az útra, amin haladnom kell. Úgyhogy most nagyon nagy az elhatározás, és sikerülni is fog! Mert az nem lehet, hogy ne így legyen, ilyen egyszerű...
Angel

-Fújd el! Különben mindent elönt a víz.
Kis, törékeny testét ujjaim közé fogom. Megforgatom, színes fejét tanulmányozom. Fekete. Ez is egy szín, a gyász színe. Miért gyászolunk? Mit, vagy kit gyászolunk? Halottunk után sírunk oly soká, vagy magunkat sajnáljuk könnyeket hullatva éjszakákon át, mert egyedül maradtunk? Önmagunkat, mert egy részünket kiszakították, erőszakkal kitépték belőlünk, és magukkal vitték halottaink?
Önzőek vagyunk? Hiszen az a rész az enyém volt, és én nem engedtem meg az édesanyámnak, az édesapámnak, a barátomnak, a nagynénémnek, a testvéremnek, a gyerekemnek, hogy magával vigye hűvös-halott testével. Nem adtam rá jogot! Mégis megtörténik, minduntalan, amikor egyedül maradunk. Mert nem csak a halottakat gyászoljuk, ó nem! Ugyanúgy siratjuk összetört önmagunkat, amikor elhagy, akit szeretünk. Mondjuk, egy fiatalabbért.
Nincsen semmi különbség. Csak mi vagyunk, és a magányunk. Nem marad más, nem marad senki. Még mi sem maradunk önmagunknak úgy, ahogy előtte. Nem vagyunk ugyanazok, hiszen a lelkünk meghasadt. És elvitte magával a lélekrabló tolvaj. Életfogytig büntetném azért, mert ekkora fájdalmat okozott nekem. És azután magamat is életfogytig büntetném, mert bántottam azt, akit szeretek.
Valóban szeretem? Szerethetem-e úgy, hogy magával vitte –bárhová is ment- azt a részemet, aki az övé volt? Mert ha szeretek valakit, akkor neki adom a részemet. „Ami az enyém, az a tiéd is”, de ne higgyük azt, hogy ez csak élettelen tárgyakra érthető. Enyém a fájdalom, tiéd is a gyötrődésem. Enyém a szeretetem, tiéd is szívem melege. És ha neked adom a lelkem egy részét, és te messzi útra indulsz, az már nem az enyém. Mert ajándékot, mint tudjuk, nem illik visszakérni. És kinek kellene megfakult maga sérülten, és halottan? Az már a tiéd, majd te kezdesz vele, amit szeretnél. Ne add vissza, csak vissza ne add! Mert akkor örökké szeretlek. És sosem hal meg az a részem, aki a tiéd, hacsak én meg nem gyilkolom. Képes vagyok-e megölni? Képes vagyok-e tovább élni, miután belehaltam?

Már csak füst maradt, s egy hamuba fulladt kis szál. Azután, azt is elfújom. Hogy ne jöjjön a víz. Hogy az enyém maradjon a magányom. Csak az enyém.

/2009/
Angel
Úgy döntöttem, kipróbálom ezt... mert miért ne. Talán beválik, és tetszeni fog ide blogolni, jobban, mint az előző helyre. Szóval leszögezném, ez nem végleges költözés. Csak betekintés ide, hogy felélesszem a helyet, hiszen arra, amire kitaláltam, nincs időm. Talán a kettőt fogom vegyíteni. :)
Címkék: 0 megjegyzés | edit post
Angel

Angel


Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
                            mennyből az angyal 


Angel


Kint is bent is nagy vacogás,
ringassuk hát a Gyermeket,
nem válthat meg már semmi más,
csak a jóság, a szeretet.
Szép hitedet ne veszítsd el,
nem élhetünk üres szívvel!

Angel

Zuhogott... Tincsei között csiklandozva gördültek végig a hideg cseppek... Könnyei az esővel keveredve az arcát áztatták... Remegett... Pattanásig feszült idegszálain balettozott a magány... Mikor kerülhetett a csúcsról a mélybe? ... Mikor lett hirtelen enyire sötét? ... Már senki sem fogta a kezét... S nem maradt más neki... Csak a reménye...


Ha valaki tudja, honnan az idézet, kommentelje, legyen kedves!