Tegnap egy tömegközlekedési katasztrófa voltam, amit nem is tudom pontosan, hogy hogy hoztam össze, de sikerült.
Szóval felkeltem reggel hajnalok hajnalán, de tényleg, FÉL HATKOR, amikor éppen hazatántorognom kellett volna zsenge ifjúkorom örömére valahonnan és lefeküdnöm, de nem, neeem, na lényeg a lényeg: elindultam nagy nehezen az állomásra. Ott voltam 7 órakor. A vonat 7:05-re volt kiírva az I-es vágányra, Cecére ment. A vonat késett. A II-s vágányról indult. A bemondóba nem Cecét mondtak, hanem valami egészen más települést. A vonat 7:12-kor hagyott ott.
Bementem a pénztárhoz, kérdezni váccáp a vonattal. Azt mondja nekem a nő később indul mert a pesti is később indult, 40 perccel. Na hát olyan 8 óra felé már nagyon gyanús volt a helyzet...
Bemegyek (megint) érdeklődni, erre a nő hülyének nézett, mert hogy az a vonat már régen elment. Hát én meg kiakadva hápogtam, hogy de nem arról a vágányról és nem is azt mondták be, szóval tök rendesek voltak és kicserélték a jegyemet (egy drágábbra) szóval utána felhívtam Kaposvárt hogy kések a felvételiről. Ja, ekkor már sírtam, annyira kiakadtam a fáradtság-várakozás-idegeskedés-döbbenet kombótól. Szóval jól indult a nap, nagyon...
Felszálltam a vonatra, el is jutottam felvételizni szépen, oda is értem, bár az épületet nehezen találtam meg, de végül mégis. Nem jutottam tovább a következő fordulóba, viszont azt az indokot mondták (és ez most hülyén fog hangzani) amit vártam, úgyhogy örülök. ^^
Találkoztam egy barátnőmmel, a vonatom meg 17:03-kor indult. Felszálltam rá, de akkor szakadt ránk épp az ég, így késve indultunk. Átszállás Dombóváron, amit "szerencsésen" elnéztem, így megint lemaradtam a vonatról. Jegypénztárba be... és próbáld meg elmagyarázni egy MÁV-os pénztárosnak, hogy adjon már egy kiegészítő jegyet 310 Ft-ról, hogy hazamehess... mert hogy ennyivel került többe megint a jegyem a másik útirányba. Na itt vártam vagy másfél órát, mire sikeresen felszálltam a vonatra valami 20 óra után, aztán Pusztaszabolcson át, és végül 22:28-kor értem Dunaújvárosba. Rohantam, hátha elérek egy buszt ami bejön a városba, és szerencsémre volt is egy 22:30-as indulással kiírva, körmenetes, és 22:31-kor volt a Vasútállomáson. Aha, de NEM TEGNAP! Lekéstem a buszt, ezt már tényleg nem akartam elhinni... ja, ráadásul a telefonom lemerült még útközben, úgyhogy bementem a pénztárhoz, és kértem a nénit, hívjon nekem Fix taxit. Azt mondja annak nem tudja a számát, mindenképpen az kell? Hát mondom az az olcsóbb, de jó akkor a másik is. Azt mondja:
"de biztos van annyi pénze? Nehogy aztán velem akarják kifizettetni..."
Na tisztázzunk valamit. Az, hogy sajnálok a kikúrt taxira kiadni majdnem 1000 Ft-ot arra a néhány km-re amire még a 290 Ft-os buszjegy is rablás, nem jelenti azt, hogy nincs nálam elég pénz, pláne azt, hogy majd vele akarom kifizettetni... gyökér -.-
Aztán nagy nehezen a tudakozóból kinézte a számot, de nem akarta elhinni, hogy az a számuk, szóval még győzködtem 3 percig ("de, tessék elhinni máán, a fixtaxinak nem 0-ra végződik a hívószáma! emlékszem!") és utána véééégre hazaértem. Hosszú nap volt. :)

Ja, és Willel pont elkerültük egymást reggel a vonatállomáson, mint később megtudtuk. Valószínűleg azért, mert olyan dühös voltam, hogy nem tűnt fel, hogy ott van, nem láttam.

Rengeteget alszom, és mégis szinte mindig fáradt vagyok, és sokszor kedvetlen is.
Voltam otthon, allergiavizsgálaton, az eredményeim jók, de azért még megyek majd az Asthma Ambulanciára, biztos, ami biztos, a főorvosnő nagyon aranyos volt, és szakszerű, szeretem az ilyen orvosokat.
Egyébként meg magamba fordultam kicsit. Mármint ide se írok, pedig sokszor lenne mit, de úgy érzem, hogy nem akarom leírni, mi van velem, magam sem tudom, hogy miért. Talán azért, mert az emberi kapcsolataimat fontosabbnak tartom, ezáltal inkább elmesélem azoknak, akiket érdekel, és megkérdezik, vagy ha meg valami olyan van, amit nem akarok elmesélni, azt úgyse fogom leírni sem.
Komolyan foglalkoztat a pszichológushoz látogatás gondolata. Nem akarok gyógyszert szedni, de egy hete megint majdnem pánikrohamom volt, de szerencsére még idejében kontrolláltam, nem tudom, hogyan sikerült, vagyis tudom, hogy mire gondoltam, de hogy miért sikerült, azt nem.
És nem is ezért akarok elmenni, el akarok én már menni elég rég óta. Tudom, hogy tudna segíteni dolgokban, mert van olyan, amit érzek, vagy gondolok valahogy, de nem hiszem, hogy az jót tesz nekem. És eddig szerintem nem voltam igazán kész rá, hiszen mindig a pénzre fogtam, és ha nagyon akartam volna, hamarabb is eszembe juthatott volna a TB-s rendelés. Mégis most jutott eszembe, ez azért jelenthet valamit.

Szóval, csak úgy elvagyok. Nem érzem magam rosszul (már) a bőrömben (annyira) de azért lenne mit befoltozni, helyre hozni bennem. És szeretném is, csak közben meg itt ez a nagy fáradtság, és nem akarok elindulni. Meg dolgaim is vannak, természetesen, meg is őrülnék, ha semmit nem tudnék csinálni, az annyira nem én vagyok. El akarok menni igazából az országból, és belekezdeni valami újba - megfigyeltem, nálam ezek ilyen pár éves periódusok.
Általánosból hatosztályos gimibe mentem, egy korábbi osztálytársam jött, akit ismertem, de azon kívül mindent elölről kellett kezdenem. 11-be már alig vártam, hogy vége legyen, és elköltözhessek messzire, valami ismeretlenbe, újba belevágni, új világot építeni magam köré. Dunaújvárosba kerültem, és elég jól megoldottam a világomat, kifejezetten élhető, és szerethető, és sok barátom is lett, meg rengetegen ismernek. Most megint eltelt már 5 év lassan, hogy idejöttem, és mennék tovább, megint valami újba belevágni, elölről kezdeni mindent. Furcsa ez. Fura vagyok. :)

Tegnap volt lent nálunk az Ezo-ház. Már tavaly is jártak itt, a szakmai napon, amit szerveztünk. Ők egy csoport vállalkozó spiritiszta ember, akiknek különféle képességeik vannak. Volt például Tisztánlátó, aki nekem tavaly nagyon tetszett. Persze, mivel érdekel ez a dolog, és fontos számomra, így emlékeztem, miket mondott. Szóval volt egy-két kérdésem már azóta, hogy mi változott, stb... és azzal kezdte, hogy emlékszik rám arcról, arra nem, mit mondott. De végre jó úton vagyok! Már itt volt az ideje, persze még hosszú, de akkor is, most már legalább jó az irány! :D
És ami a legjobb: hogyha ezen az úton haladok, amin most elindultam, akkor nem csak a szakmai életemet, de a magánéletemet, és a családi gondokat is megválthatom vele... hát itt lenne az ideje már. Szóval eszem ágában nincs letérni. Azt mondta benne van a sorsomban a színészet, és megvan hozzá a tehetségem is. De még lelkileg is kell hozzá tanulnom, nem csak szakmailag. Szóval hosszú az út azt tekintve is, de az induláshoz már elég jó vagyok... és még a kapcsolatokra is meg van idén a lehetőségem, ami majd elősegíti a pályámat.

Az élet szép! :)