Tudom, tudom, nagyon régen nem írtam. De nem igazán volt mit, azt hiszem. Vagyis nem, ez így nem igaz, inkább azt mondanám, hogy nem tudtam, hogyan írjam le, és le akarom e. Az agyamnak van egy olyan tulajdonsága, hogy a rossz, nagyon rossz emlékeket törli a fejemből. Csak a fájdalom marad, semmi más, mintha azt az időszakot átvegetáltam volna zombiként. Nem tudnám elmondani a mindennapokat. Csak azt tudom, hogy megtörtént, és fájt, és fontos részleteket. Szóval talán ezért nem akartam leírni, hogy ne legyen, ami emlékeztetne.
Otthon voltam két hetet, a helyzet változik: szarból szarabb. Egyszerűen kezd kikészíteni a tétlenség, pláne, mivel 2 hétig folyamatosan kaptam a nyakamba a problémát, hogy mi a helyzet. Kilátástalan, ha nem tudok 10 milliót, vagy havi 80 ezer körül előteremteni és hazaadni. Aggódom értük, és úgy érzem, hogy nekem kellene megteremteni, amit ők nem tudnak, hogy nem tanulnom kéne, hanem elhúznom dolgozni, és segíteni. De anya hallani se akar erről, apa se igazán rajong az ötletért, és én se. Csak másfél év még túl hosszú idő. Úgyhogy nem tudom, hogy mi is legyen...
A karácsony? Hát, én nagyon próbáltam pozitívan hozzáállni. Tényleg. Csak nehéz, pláne úgy, hogy mamám beteg volt, nagyon, és az orvosok meg egy rakás szart nem érnek. Elment a háziorvosához, hogy valószínűleg kiújult neki az epebetegsége, írja fel azt a gyógyszert, amit kapott, amikor egy éve műtötték epevezeték szűkülettel, vagy hogy mondják ezt. Erre felírt valamit, amitől csak rosszabb lett, és kapott beutalót. De ekkor már több napja kijött belőle minden.
Aztán rávettem karácsonykor, hogy menjen el az ügyeletre, hátha akkor majd kiírják neki. Elmondta a baját, vitte a leleteit, erre mit mondott az a hozzá nem értő szerencsétlen doktornő? Hogy sárga a szeme, lehet, hogy vírus. És beküldte Szegedre. 25-én egész nap vizsgálták szegényt, kiderült, hogy nem vírus. Hazaengedték azzal, hogy menjen be Szegedre a beutalóval majd munkanapon. Bement, kapott is időpontot, mikorra? Január 18!!! Úgy, hogy nem maradt meg benne egy pohár víz se!
Szóval ennek az lett a vége, hogy december 31-én bevitte anya a kórházba, mert rosszul lett. Megvizsgálták, epekő, másnap megműtötték, de még mindig lehetett benne, mert tegnap megint megműtötték, ugyanis ivott egy kis teát és megint görcsölt. És az orvos mit mondott? Legközelebb első nap amikor jelentkeznek a tünetek, rögtön menjen be, és akkor majd hátha kibírja a műtétig... -.- Eszméletlen!

Lassan fogom magam, és hazamegyek. És aki ismer, az tudja, hogy ez mit jelent... elegem van, egyszerűen már nagyon! :(

Túl vagyok rajtuk. Az állásinterjún a nő nagyon kedves volt, azt mondta én is szimpatikus vagyok neki, de nagyon sokan jelentkeztek, szeretne mindenkivel találkozni, még nem tud mit mondani. Meg a végzettség miatt se, neki nem kéne, de ugye az ÁNTSZ... szóval kedden délelőtt hívjam fel.
A casting is elég gyorsan lezajlott, bemutatkoztam kamerába, felolvastunk egy túl rövid párbeszédet egy sráccal, azután énekeltem. Ennyi, majd szólnak, folyamatosan kellenek nekik az emberek. That's all. Nem vagyok annyira feldobva, mint reméltem... azt hiszem megint túl optimista voltam.

Tegnap volt lent nálunk az Ezo-ház. Már tavaly is jártak itt, a szakmai napon, amit szerveztünk. Ők egy csoport vállalkozó spiritiszta ember, akiknek különféle képességeik vannak. Volt például Tisztánlátó, aki nekem tavaly nagyon tetszett. Persze, mivel érdekel ez a dolog, és fontos számomra, így emlékeztem, miket mondott. Szóval volt egy-két kérdésem már azóta, hogy mi változott, stb... és azzal kezdte, hogy emlékszik rám arcról, arra nem, mit mondott. De végre jó úton vagyok! Már itt volt az ideje, persze még hosszú, de akkor is, most már legalább jó az irány! :D
És ami a legjobb: hogyha ezen az úton haladok, amin most elindultam, akkor nem csak a szakmai életemet, de a magánéletemet, és a családi gondokat is megválthatom vele... hát itt lenne az ideje már. Szóval eszem ágában nincs letérni. Azt mondta benne van a sorsomban a színészet, és megvan hozzá a tehetségem is. De még lelkileg is kell hozzá tanulnom, nem csak szakmailag. Szóval hosszú az út azt tekintve is, de az induláshoz már elég jó vagyok... és még a kapcsolatokra is meg van idén a lehetőségem, ami majd elősegíti a pályámat.

Az élet szép! :)

Úgy döntöttem, kipróbálom ezt... mert miért ne. Talán beválik, és tetszeni fog ide blogolni, jobban, mint az előző helyre. Szóval leszögezném, ez nem végleges költözés. Csak betekintés ide, hogy felélesszem a helyet, hiszen arra, amire kitaláltam, nincs időm. Talán a kettőt fogom vegyíteni. :)