Nagyvárosi angyal,
Újra Téged küldött az Ég,
Bár fárad a szárnyad,
Tudod, hogy nem pihenhetsz még.
Pusztítsd a káoszt,
Ez a szerep, amit rádoszt
Minden küldetés és bevetés.

Veled az anyagot hívja a szellem,
Veled a gazembert hívja a jellem,
Veled az igaz hívja a hazugot,
Veled a csalót hívja a becsapott.
Te vagy a hírnök és Te vagy a hír,
Az egyetlen, aki ennyit bír.
(Egyszerre hírnök és hír.)

De benned minden összetörhet,
Ha egyszer durvábban érsz földet,
A sorsodról a véletlen is dönthet,
Az égre itt a mélység válaszol.

Nagyvárosi angyal,
A posztod soha el ne hagyd,
Te a magánynak és a fénynek
Katonája vagy.
A munkádat végzed,
És a munkád végez veled,
De jössz majd újra meg újra,
Ne feledd.
(Jössz majd újra meg újra, ne feledd.)

De benned minden összetörhet,
Ha egyszer durvábban érsz földet,
A sorsodról a véletlen is dönthet,
Az égre itt a mélység válaszol.

Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár

S éjjel nappal mozogna a tolla,

Úgy se győzné, ő se, följegyezni,

Mennyit kell a szegénynek szenvedni.

Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.

Köznapokon ott van a dologba,
Várt szombatját száz gond nyomorítja,
S ha vasárnap kedvét megfordítja,
Akkor máris hétfő szomorítja.

Pedig benne laknak a galambok,
Csillagtollú éneklő galambok,
De így végül griffmadarak lesznek,
Hollónépen igaz törvényt tesznek.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.