Szeretnék szívből nevetni.
Szeretném, ha nem fájna ennyire.
Szeretném túltenni magam a veszteségen.
Szeretnék egy kicsit boldogabb lenni... 

Igazából zavar az, hogy a határozott kérésem ellenére kaptam ma legalább 20 üzenetet, vagy többet, hogy boldog névnapot. Könyörgöm, hogy lehetett volna az, amikor ma volt a nagypapám búcsúztatása??? Nem értem, hogy nem gondolnak erre az emberek, de oké, nem gondolnak, de amikor szándékosan, nyomatékosan kérem, hogy NE irkáljanak ilyet, mert nem lesz az, akkor is vannak, akik tesznek rá. Vagy nem veszik a fáradtságot, hogy mielőtt irkálnak, lelapozzanak kicsit... szándékosan tegnap este írtam ki, hogy észrevehető legyen. Mindegy is... nem nagyon érdekel már, nap közben még idegesített.

Nem mondanám egyébként, hogy nagy a változás. Továbbra is hullámokban képes rám törni a zokogás időnként, amikor eszembe jut. És ahogy számoltam, nem lett boldog a napom, akár mit is jósoltak ezzel kapcsolatban. Nem tudom, mikor leszek túl ezen... vagy túl leszek e, vagy egyáltalán. Hiányzik. Rengeteg történet jut eszembe róla, például, hogy amikor legutoljára találkoztunk, akkor tanítottuk mamámnak az aloe vera szót, mert nem tudja kimondani, és mennyit nevettünk. Vagy az, hogy állandóan nevetett valamin, meg bohóckodott. Nagyon sok minden érdekelte, tőlem is mindig kérdezgetett mindenfélét a számítógépekről, vagy ami épp eszébe jutott, és ezt imádtam benne, rengeteg mindenről tudtunk beszélgetni, és mindig érdeklődött. A hagyományőrzés is nagyon tetszett neki, szeretett volna egyenruhában látni. Hát ma abban voltam...
Nagyon féltem a nagymamámat.

Mivel sokan jeleztétek, hogy várjátok a beszámolómat, gondoltam szólok: az elkövetkező egy hétben nem nagyon leszek. A hétvégén ugyanis igyekszem a Tündéri állapotomat tökéletesíteni (sátorozunk... sok szesz lesz) utána gólyatábor, költözködöm is, és melózni fogok. Szóval jövőhét vasárnapnál előtt nem nagyon van esélye annak, hogy beszámolót írok. De addig nyugodtan teleszemetelhetitek bosszúból a blogot! XD

Ma egy Szervező hagyományőrző lány mellett ültem a buszon! :) Annyira jó, hogy olyan egyszerűen és nyilvánvalóan felismerjük egymást, és egyszerűen összetéveszthetetlen, ha hagyományőrzőbe botlik az ember az országban valahol. A gyűrűje, ugyebár... mondjuk január végén az egyenruháról ismertem fel a srácot, arról könnyebb! ^^
Egyébként volt egy néni, aki megkérdezte, hogy megáll e a busz Karakószörcsögön. Esküszöm, ezt mondta! XD Majdnem hangosan felröhögtem, számomra ez a település olyan, mint Mucsaröcsöge, vagy Bivalybasznád, amiről mindig beszélünk, hogy a világ vége, és olyan nagyon vicces neve van! XD
Hazaérve mamám szokásához híven megpróbált átvágni a palánkon, már meg se lepődtem. Azért felidegelt, összejöttünk, de hazajöttem. Ezt akartam, úgyhogy idegesen bár, de nyertem! :) Jut eszembe, Claire, nyertüüüünk! ^^
Lesz táboros beszámoló is, ígértem Milenának. Szóval, aki olvas, az ujjongjon most: lesz beszámoló! :D

Mindenki kérdezi, amikor szóba kerül, hogy miért nem jövünk ki... és aztán amikor elmondom, hogy mert egy kiállhatatlan vénasszony, aki imádja a szarkavarást, akkor látom rajtuk, hogy nehezen tudják elhinni. Nem nagyon értik, pedig... tényleg nem láttam még csak hozzá hasonló embert se. Ahogy egész Vásárhely se, ebben biztos vagyok. Hétvégi gyöngyszemek. (Az M lesz ő.)

*Vasárnap reggel csörög a telefon. Fél 9-kor. Kétszer, nem vettem fel, harmadjára már igen.*
M: Úgy döntöttünk apáddal, hogy eljöttök ebédelni, mert reggel rosszul voltam, és nem mentem árulni.
Én: *számol-számol* Oké, akkor majd megyek.
M: Hát de ne gyere ám későn!
Én: Jó, majd megyek!
Én: Legkésőbb fél 12-re itt legyél!

*Odaértem, elmentem az ebédért.*
M: Nem mondtad, hogy adjanak kenyeret?
Én: Nem mondtad, hogy mondjam.
M: De, mondtam!
Én: Nem, csak azt mondtad, van benne zacskó, abba majd adnak, és hogy már összevesztél velük, hogy nem szoktak.

*Ebéd előtt pakoljuk az asztalt.*
M: Na, terítsél meg, hozzál nekem is széket, ott van a szobaajtó mellett!
Én: Légyszíves, köszönöm, csicska hopp! *motyog*

*Ebéd után a szobában a kedvenc részem. Ülünk az ágyon és már marhára meguntam hogy ugráltat.*
M: Na, eredj, hozd át a másik szobából a villogót.
Én: Mi a varázsszó?
M: *néz nagy szemekkel*
Én: Mondd a varázsszót!
M: Mi az?
Én: Nem tudod mi a varázsszó, komolyan?
M: Nem tudom, mi az.
Én: Hát akkor a villogó ott marad.
M: *néz értetlenül*
Én: Azt mondtad, menjek, hozzam át a villogót.
M: Menjél, hozd át a villogót!
Én: És nem tudod, mi a varázsszó? Légyszíves!
M: Légyszíves!
Én: Normális emberek ezt szokták használni.
M: És én mi vagyok, hülye?!
Én: Akkor úgy mondom, udvarias emberek.

Csak lenne már így... *sóhaj*
Szóval akarom mondani, voltam táborbaaaan! Igen, a varázslósban (már ez azoknak, akik nem a varázslósok és olvasnak (1, maximum 2 ember?). Nagyon jó volt, élveztem rettentően, bár a végén azért már jönni akartam. Semmi más okból, mint a fáradság, és a konfliktusok, amik meg lelkileg fárasztottak el.
Rájöttem, miért szeretem ennyire ezt a bandát: mert igazán önmagam lehetek, anélkül, hogy bárki elítélne emiatt (kis túlzással). És arra is rájöttem, hogy ez nem mehetne így, ha 365 napot lennéne együtt egy évben, szóval kezdem elfogadni, hogy bizony a tábor 10 nap, a legjobb az évben, pont azért, mert csak 10.
Úgy érzem, idén már tényleg számított a véleményem, meg szervezőként is jobban kivettem a részem a dolgokból, mint 2 éve (tavaly 3 napra mentem le táborba, vagy annyi se inkább...) szóval ennek külön örültem. Tetszett, hogy tetszettek a programok a többségnek, és dühöngtem az óráim után, de ennek egy része saját hülyeség. Szóval lényegtelen, azt, hogy én hülye vagyok, majd lejátszom magammal.
Rájöttem arra is, kétségtelenül a táborban-utána, bár nem csak emiatt, hogy az utóbbi egy évben (főként) nem voltam valami jó barát. Bár nem csak rajtam múlott, és ezzel nem mentegetőzni akarok dehogynem. 
Ma értem vissza Dunaújvárosba, a buszon meg Élt egy négert énekeltem magamban, meg azt a dalt, amiben mindig van egy ház. :D Aztán Dzsungel könyvét hallgattam séta közben, és eszembe jutott, hogy átkölthetném... kétségtelenül a Minden Varázslat átköltött dal miatt. Azt imádom, az egyik kedvencem! :) Maxi respect érte Rabbotnak!
Ja, tök furcsa, hogy Nikinek szólítanak. Hogy nem Szia, Angel vagyok, hanem Szia, Niki vagyok... pff. Annyira megszoktam, annyira szeretem, hogy totál fura volt otthon is, még anyukámtól is (persze Willtől táborban furább, de hát na... azért anyukám mindig így hívott! XD)
Szóval eldöntöttem, hogy jobb barát leszek. Remélem, a másik felek is vevők lesznek erre, mert ugyebár kettőn áll... én pedig kifejezetten utálom az egyoldalú dolgokat (hülye eridonos/griffendéles oroszlán).
Loptam egy képet Petrától, ami nagyon tetszik *.*