"Miért félsz? Mit tehet veled a világ? Megeshet, hogy kinevetnek az emberek, de az csak jót tesz nekik: a nevetés orvosság, egészségesebbé tesz. Esetleg őrültnek néznek... de attól még, hogy őrültnek tartanak, te nem leszel valóban az." /Osho/

Még háromnegyed nyolc sem volt. HÁROMNEGYED NYOLC SEM! Akkor csöngött a telefonom, hát no way! Azért felvettem, mert ismeretlen szám, gondoltam ki tudja, pláne, hogy tegnap kaptam e-mailt az egyik helyről ahova jelentkeztem dolgozni, hogy majd hívnak. Szerintem ez akart lenni részükről az első próbatétel... -.-
Mert eltaláltam, valóban azért kerestek.Úgyhogy jövő hét szerdán állásinterjú. Rákerestem a neten a cégre, cím alapján, de szerintem annyira kómás voltam hogy egy részét az adatoknak rosszul írtam le. Remélem ez van, és nem naiv vagyok. Ééés remélem, nem valami biztosító, szerintem elmegyek előtte és megkukkolom.

Ezen kívül lazulás van. A félév utolsó órája lesz majd, pszichológia. Jó, és szeretem, de nem ilyenkor... ilyenkor már lazulni szeretnék inkább. Csak az a baj, hogy melót keresni kéne, nem lazulni, de... hátha ez összejön, bízom benne.
Ismét Oshot olvasok, az örök tanítót, a Bátorságot olvasom tőle mivel ez az egy könyve van meg, de nem is baj. Már elég sokat felejtettem belőle azóta, amikor olvastam legutóbb. És hát úristen! Imádom a stílusát, azt a könyvet egy az egyben kellene felpakolni valami idézetes oldalra, annyira jó! *.* Szóval most azt olvasom, és értelmezem.
Tegnap este megint megtartottam az intenzív elvonulásomat a világtól, de én vagány, gondoltam bírom én már a két órát... aha... azt hittem meghalok már a végén. Pedig csak sétáltam! Viszont ma nem tudok menni esélyesen, szóval legalább előre dolgoztam, vagy mi. Szeretnék már nyarat, hogy az ismerősök szépen hazamenjenek, és ne botoljak mindenhol egy arcba aki rám köszön. Sok volt ez az év, és még nincs is egészen vége, még át kell adni a tisztségeket. Meg még kitudja, mi hülyeség adódik közbe. Jót fog tenni ez a két-három hónap, az biztos.



"Mi az elme? Minden, amit valaha tudtál. A múlt, holt dolgok, mindaz, ami elmúlt. Az elme nem más, mint az összegyűjtött múlt, az emlékezet. A szív a jövő; a szív mindig remél, mindig valahol a jövőben jár. A fej a múltra gondol; a szív a jövőről álmodik.
A jövő még csak most fog megérkezni. Még csak ezután jön el. A jövő még csupán lehetőség - el fog jönni, már jön is. A jövő minden egyes pillanatban jelenné alakul, a jelen pedig múlttá. A múltban nincsenek lehetőségeid, már felhasználtad őket. Már továbbléptél a múlton - kiürült, holt dolgok, akár egy sír. A jövő olyan, mint egy mag; jön, egyre közeledik,  a jelen felé nyúlik, és találkozik vele. Állandó mozgásban vagy. A jelen nem más, mint mozdulat a jövő irányába. Az a lépés, amelyet éppen most tettél meg, a jövőbe vezet." /Osho/

Most nem jó, nagyon nem jó. Nem tudom mi történt a világgal, de mintha összefogott volna kicsit ellenem. Akire szeretnék számítani, arra nem lehet, mert akkor már én vagyok a hülye, és én érzem magam rosszul, hogy túl sokat várok el. A derekam megint fáj, így nem tudok elvonulni a világból a napi egy órámra sétálni, pedig azt már kezdtem nagyon megszeretni... megint gyógyszerezem magam, hogy tudjak létezni a világban, mert holnap is, és holnap után is olyan fontos elfoglaltságom van, amivel bizony járkálni kell, és még táncolni is. Ami alapvetően tök jó, de így... -.- Esélyes, hogy "nagyon" fogom élvezni. És akkor még rájöttem, hogy lehet mennem kell Pestre is holnap, mert a múltkori bírságolásomkor nem egy csekket kaptam, hanem kettőt, csak a kedves ellenőr úgy összerakta, hogy eddig nem tűnt fel. Így már mindjárt 8000 JMF-tal többet kéne fizetnem. Annyim meg nincs...
Szóval most rossz, és nem kicsit, minden bajom van, hisztis is vagyok. Ki kéne magam kapcsolnom a világból, de nem csak egy éjszakai alvás erejéig. Mondjuk két hétre... nem lehetne? *szépen néz*

Nagyon, nagyon, nagyon jó volt! *.* Mint három éve mindig... de nagy baj van fejekben.
Melyik az az állatfaj, amely képes a fent látható ül és vár című számra pogózni... POGÓZNI?! Elárulom, a 15-17 éves középiskolás hülyegyerekek... -.- Azt hittem, én rúgom fel. Elrontotta a feelinget.

Azt hiszem, a szervezetem próbál arra célozni, hogy nem, ez NEM az az út, amin haladni kéne. Mert a három napos dunaparti koncertezés megalapozott jó hangulattal derékfájáshoz vezet. Au!

Tegnap volt lent nálunk az Ezo-ház. Már tavaly is jártak itt, a szakmai napon, amit szerveztünk. Ők egy csoport vállalkozó spiritiszta ember, akiknek különféle képességeik vannak. Volt például Tisztánlátó, aki nekem tavaly nagyon tetszett. Persze, mivel érdekel ez a dolog, és fontos számomra, így emlékeztem, miket mondott. Szóval volt egy-két kérdésem már azóta, hogy mi változott, stb... és azzal kezdte, hogy emlékszik rám arcról, arra nem, mit mondott. De végre jó úton vagyok! Már itt volt az ideje, persze még hosszú, de akkor is, most már legalább jó az irány! :D
És ami a legjobb: hogyha ezen az úton haladok, amin most elindultam, akkor nem csak a szakmai életemet, de a magánéletemet, és a családi gondokat is megválthatom vele... hát itt lenne az ideje már. Szóval eszem ágában nincs letérni. Azt mondta benne van a sorsomban a színészet, és megvan hozzá a tehetségem is. De még lelkileg is kell hozzá tanulnom, nem csak szakmailag. Szóval hosszú az út azt tekintve is, de az induláshoz már elég jó vagyok... és még a kapcsolatokra is meg van idén a lehetőségem, ami majd elősegíti a pályámat.

Az élet szép! :)

Nos, megújult a kinézet, bár ezt nem mindenki tudhatja. Aki mondjuk nem ismerte korábban ezt a blogot, annak aztán az egész egészen új. :) Lényeg a lényeg, most már véglegesen ideköltöztem. És aktívabb is leszek, mindez pedig köszönhető annak, hogy...

Csütörtökön elmentem ismét felvételizni. Színház és Filmművészeti Egyetem. Itt még nem voltam. Fele annyian voltunk, mint akikre számoltak, szóval viszonylag gyorsan ment. Jó volt, kedvesek voltak, de sajnos nem sikerült... viszont elgurult a gyógyszer, de nagyon messzire. Nem tudom, megtalálom e még... :) Ami azt illeti, eldöntöttem, hogy most már nincs több sz*rakodás, és tényleg rá fogok nagyon feküdni erre a dologra. HÖK elnökségi tag akartam lenni előtte jövőre, de nem. Az a pénz nem éri meg nekem azt, hogy ne legyen mellette életem. Idén is elég durva volt a helyzet, és nehezen viseltem, nagyon. Csak most, az elnökség vége felé jöttem rá, mi mindent feláldoztam. Szóval fordulópont. Lassítás, és másra koncentrálás - magamra. Rég volt ilyen, de kell, mert úgy érzem, hogy visszatértem arra az útra, amin haladnom kell. Úgyhogy most nagyon nagy az elhatározás, és sikerülni is fog! Mert az nem lehet, hogy ne így legyen, ilyen egyszerű...