Érdekes, hogy az emberek többsége azt hiszi, hogy aki nem teszi az ablakba, közkinccsé a problémáit, annak nincsenek is. Hát, pedig elárulom a k*rva nagy titkot: vannak. Talán több is, mint azt bárki el tudná képzelni. És talán ezek az emberek se vágynak többre, mint az emberi szóra, ami mondjuk eltereli a figyelmüket arról a mocsokról, amiben élnek. Mert van, aki beteg, és van, aki meg belebetegszik abba, hogy a megélhetésért küzdjön. Mert van, akinek a szülei adnak, és van, aki nem szívesen fogadja el, mert az csak további botrányokat szül, és ha magának kell is megdolgoznia érte, az legalább az övé; senki nem fog miatta lelkiismeretfurdalást okozni, bűntudatot ébreszteni. Csak hogy ez a fajta szabadság áldozatokkal, és lemondással jár, amit az, aki kap, nem ért meg minden esetben. És ez a fene nagy szabadság nem mindig élvezhető, pont azért, amilyen áron meg kell szerezni, és amilyen nehéz megtartani.
És akkor ne is beszéljünk már arról, hogy időnként a család nem segít, de még inkább gátol. És én márpedig akkor se fogom a kirakatba pakolni a problémáimat, mert nem kell, hogy mindenki lássa, és csámcsogjon rajta. Aztán van, amikor belefutok, hogy feltételezném, az értelmesek megállnak, és kérdeznek. De nem mindig van ez így...